Kemenesi: Százezerszer inkább okoz trombózist a koronavírus, mint az AstraZeneca vakcinája
„Beadassam-e az AstraZeneca oltást?” – Kemenesi Gábor virológus szerint erre a jelen járványhelyzetben csak igennel lehet válaszolni.
„Beadassam-e az AstraZeneca oltást?” – Kemenesi Gábor virológus szerint erre a jelen járványhelyzetben csak igennel lehet válaszolni.
A virológus bemutatott egy tanulmányt, amely szerint az elérhető vakcinadózisok 78 százaléka mindössze 10 országban oszlik el, ami miatt világ döntő többségében újabb koronavírus-mutációk jelenhetnek meg.
Az izraeli példa mutatja, amint elég embert oltanak be, biztonságos az újranyitás – erről is beszélt Kemenesi Gábor virológus.
Kemenesi Gábor virológus is megszólalt az AstraZeneca oltással kapcsolatban, melynek használatát a múlt hét folyamán több ország is felfüggesztette.
A koronavírus-járvány és az oltások körül kialakult zajban ritka az olyan alkalom, amikor ismert (és elismert) virológusok mondanak szakmai véleményt a témában. A kutatók által működtetett Kovidők tájékoztató csatornának péntek este mégis sikerült leültetnie négy szakértőt, akik a többi közt arról beszéltek, melyik oltóanyag-típust tartják megfelelőnek, milyen mellékhatásokra lehet számítani és mit gondolnak az engedélyeztetési folyamatokról.
A klinikai tesztek alapján a súlyos megbetegedéstől 100 százalékban véd a vakcina.
A virológus szerint volt olyan tévhit, amitől ők is a fejüket fogták.
Amíg nem tudjuk kizárni, hogy egy gyorsan terjedő mutáció nem érint kezelési lehetőségeket, vagy akár a következő hetekben érkező vakcinák hatékonyságát, érthető az óvatosság - írják a pécsi virológusok a Facebook-oldalukon.
Ugyan valóban fél éves immunitást jelenthet, ha valaki átesett a koronavíruson, azonban Kemenesi Gábor szerint nem lehet ennyire leegyszerűsíteni a kérdést.
Egy nagyobb magyar kutatócsoport vírusgenomikai vizsgálata szerint Magyarországon február végén és március első felében észlelték a koronavírus jelenlétét, vagyis hibás az a vélekedés, amely szerint a kórokozó már korábban is terjedt volna az országban. A minták alapján pedig megállapítható: nálunk elsősorban az Olaszországból kiinduló változatok terjedtek el.
Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának adjunktusa nagyon aggódik a számok miatt.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és vezető szakmai szervezetek mind arra biztatnak, hogy az emberek oltsák be magukat az influenza ellen, mert ezzel csökkenthető az egészségügyre nehezedő teher. A kórházaknak ugyanis a koronavírusos esetekkel is foglalkozniuk kell, miközben hamarosan itt az influenzaszezon.
A virológus szerint nem szabad, hogy lankadjon az emberek figyelme, továbbra is kiemelten fontosnak tartja kézmosást és a maszkviselést.
Kemenesi Gábor arra kéri az embereket a Facebookon, hogy ne engedjenek se a félelemnek, se az álszakértőknek.
Vakcina nélkül gyakorlatilag nulla az esélye, hogy a világból eltűnjön a koronavírus – mondta a hvg.hu-nak adott interjújában Kemenesi Gábor virológus. A Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a Szentágothai János Kutatóközpont munkatársa – aki a Koronavírus Kutató Akciócsoportnak is tagja – a járványügyi védekezésről úgy fogalmazott: most füstöl az avar, de ha lazul a figyelem, leéghet az erdő. Ezért bármilyen nehéz, most nem javasolja a horvátországi nyaralást.
Azt az orosz vakcinánál sem lehet tudni, hogy a fertőzéstől is véd-e, vagy csak a megbetegedéstől – írja Kemenesi Gábor.
Kemenesi Gábor szerint tudományos tény, hogy vakcina nélkül nem fogjuk legyőzni a járvány egészségügyi részét, ezért mindenképp örömteli, hogy a brit szabályozók engedélyezték a Pfizer és a BioNTech által fejlesztett oltóanyagot.
Kemenesi Gábor virológus szerint Oroszországban és Kínában is kiváló tudósok dolgoznak, nem is ettől kell tartani. Hanem a politikai nyomástól, amely járatlan utakra sodorhatja a vakcinafejlesztési törekvéseket.
A virológus szerint most nagyon fontossá vált, hogy magunktól tartsunk be bizonyos szabályokat.
A koronavírus lökést adott az oltásellenes mozgalmaknak – hangzott el a Political Capital témában rendezett konferenciáján. Kemenesi Gábor virológus szerint a védekezés társadalmi kérdés, a koronavírus pedig nem vicc. Ha halmozódik egy területen, káoszba dönti a régiót.